A detektor egy átlátszó, zárt csőből és a bele szerelt, fixen rögzített acélcsavarból és egy zsinórral mozgatható mágnesből áll. A zsinór segítségével a mágnes és a csavar széthúzható egy ütközőig.A Földön: a diákoknak a csavart el kell húzni a mágnestől az ütközőig, ebben az állapotban függőlegesre kell állítani a készüléket. Először a mágnes azután a csavar van alul. Ezekben a pozíciókban kell engedni, hogy szabadon essen. Majd a vízszintesre állított állapotban, kézben tartva egy lépcsőről kell leugrani.Az űrállomáson: a széthúzott mágnes és acélcsavar a gravitáció hiányában bármely pozícióba forgatva ismét összehúzzák egymást. Ez a megfigyelendő jelenség! Ha Kapu Tibor nem szeretné, hogy a mágnes az acélcsavarhoz tapadjon akkor a széthúzás után, a zsinórnál fogva folyamatosan forgásban kell tartania a detektort.
A Földön tapasztalt jelenségek oka, hogy a mágnest és az acélcsavart a beállítandó pozíciókban a gravitációs gyorsulás, a súlyuk gátolja meg abban, hogy összetapadjanak. Az elengedés pillanatában a készülék súlytalanság állapotába kerül, így a mágneses vonzás azonnal összerántja a csavart és a mágnest. Az űrállomáson nem tud Kapu Tibor olyan pozíciót találni, ahol a mágneses vonzás ne rántaná össze a csavart és a mágnest, hiszen súlytalanság állapotában van. Ha mégis azt szeretné, hogy ne tapadjon össze a mágnes és a csavar, akkor mesterségesen kell „pótolnia” a Föld gravitációs gyorsulását, a forgatással a centripetális gyorsulás „helyettesíti” a g-t.
Iratkozz fel a BME hírleveleire, hogy mindenről időben értesülj!